Versenyek | 2012. Január 28.
Hegyesék győztek a tíztánc magyar bajnokság két korosztályában is
Új bajnokot avattak tíztáncban. A Mezőkövesden megrendezett magyar bajnokságon Hegyes Bertalan János és Kis Violetta győzött, megelőzve Süttő Rolandot és Tombácz Anikót, valamint Budai Attilát és Barna Lillát.
Ezzel lezárult egy korszak, és egy új kezdődött, hiszen az elmúlt 10 évben László Csaba nevéhez fűződtek a magyar bajnoki címek. A Szilver kiválósága Németh Anikóval később Szögi Szilviával, majd Mikes Annával folyamatosan nyerte a tíztánc magyar bajnokságokat. A hatos fináléban táncolt még Püspöki Dávid és Markó Ágnes, Kovács László és Kelemen Erika, valamint Bódi Ferenc és Gyurits Diána. Az idei bajnokságok sorában ez volt az első verseny. Február 11-én rendezik a standardtáncok bajnokságát, míg 12-én a latinosok között hirdetnek győztest. Ezt a két versenyt Budapesten bonyolítják le. Hegyes Bertalan János és Kis Violetta egy másik korosztályban is érdekelt volt: az ifik között is begyűjtötte az aranyérmet. A Latin Rising Star versenyt a Fáskerti Zsolt, Ocsovszki Eszter kettős nyerte.
A döntő végeredménye az xek.hu szerkesztésében
1. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta 2. Süttő Roland, Tombácz Anikó 3. Budai Attila, Barna Lilla 4. Püspöki Dávid, Markó Ágnes 5. Kovács László, Kelemen Erika 6. Bódi Ferenc, Gyurits Diána 7. Balázs Zsombor, Youssef Adelina Stephanie 8. Kósa András, Meszlényi Viktória Judit 9. Filotás Márk, Barkóczi Zsofia 10. Gombkötő Balázs, Polgár Dalma 11. Tapodi Richárd, Boda Brigitta 12. Schwartz Péter, Prozlik Anna 13. Szabó János, Juhász Viktória Ivett 14. Szabó Balázs, Fehér Fanni 15. Tímár Attila, Szalontai Kata 16. Paszternák Christopher, Magnucz Dóra 17. Tejeda Tamás, Nyitrai Edina 18. Varga Gábor, Bai Dóra 19. Szánthó Péter, Juhász Szilvia
Az alábbi eredmények a tanchirek.hu szerkesztette
Ifjúsági Tíztánc Magyar Bajnokság
1. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta 2. Horváth Kende Soma, Karcagi Laura 3. Kis Vencel, Bori Ildikó 4. Király Márk, Kaldenecker Enikő 5. Streit Andor, Zsdrál Olivera 6. Klinda Roland, Szigetvári Zsuzsanna
Junior Tíztánc Magyar Bajnokság
1. Wicha József, Purda Réka 2. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka 3. Pellei Mihály, Hercsik Zsuzsanna 4. Tisza Dániel, Haddad Sabrina 5. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta 6. Katona András, Kovács Klára Nikoletta
Latin Rising Star
1. Fáskerti Zsolt, Ocsovszki Eszter 2. Dulai Bence, Lükő Dalma 3. Tóth Boldizsár, Tóth Bianka 4. Antal Gergő, Gácsi Rita
|
Még több cikk a Versenytáncon
|
|