Versenyek | 2010. Február 27.

Hajdú Kupa 2010: A magyar bajnoki dobogósok osztozkodtak az érmeken - FRISSÍTVE


Az év első ranglistaversenyét a hagyományoknak megfelelően Hajdúböszörményben rendezték meg, ahol az aranyérmet "hagyományosan" az Andrea Silvestri, Váradi Martina páros nyerte meg.


Zsinórban harmadszor győzött a Silvestri-Váradi duó (képünkön) a Hajdúböszörményben megrendezett magyar ranglistaversenyen. A magyar bajnoki címvédő páros először 2007-ben indult a Hajdú Kupán, akkor a második helyen végzett, 2008-tól azonban évről évre érettebb tánccal győz a hajdúk városában.

Idén a bajnoki ezüstérmes László Csaba és Mikes Anna végzett másodikként, mögöttünk Kovács László és Kelemen Erika lett a bronzérmes. Lászlóéknak és Kovácséknak is a mostani helyezés a legjobb, amelyet Hajdúböszörményben elértek el.

A László-Mikes kettős eddig egyszer lépett parkettre ezen a Salome TSE által rendezett versenyen. 2009-ben a harmadik helyet szerezték meg.

A Kovács-Kelemen duó rutinos Hajdú Kupa-résztvevőnek számít. 2004-ben a 26., 2006-ban a 11., míg 2007-ben és 2009-ben a 4. helyen végeztek.

Az idei ohatos döntőben táncolt, és negyedik helyet szerzett Köcse György és Stana Alexandra, akik az idei magyar bajnokságon is a fináléban voltak, akárcsak a Katona Ádám, Dáné Alexandra páros, amely most a hatodik lett. Az ötödik pozíciót Schreiner Balázs és Molnár Andrea csípte el.

Hajdú Kupa 2010
Latintáncok Magyar Ranglistaversenye

A döntő végeredménye

1. Silvestri Andrea, Váradi Martina
2. László Csaba, Mikes Anna
3. Kovács László, Kelemen Erika
4. Köcse György, Stana Alexandra
5. Schreiner Balázs, Molnár Andrea
6. Katona Ádám, Dáné Alexandra






Az xek.hu információi szerint íme a teljes eredménylista

Hajdú Kupa 2010 - 2010.02.27 – HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

Gyerek I-II- Hobby ezüst latin
1-2. Csáki Benedek, Jeremiás Bora - Salome Táncsport Egyesület
1-2. Czigola Tamás, Szegedi Zsófia - Salome Táncsport Egyesület

Junior I- Hobby ezüst standard
1. Fülöp Péter Árpád, Dávid Adrienn - Kner Táncsport Egyesület
2. Sipos Ádám, Bondár Dóra - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület
Junior I hobby ezüst latin
1. Beinschródt Tibor, Buzás Brigitta - Kner Táncsport Egyesület
2. Nikora Norbert, Ancsin Viktória - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület
3. Kányási Péter, Kovács Renáta - Salome Táncsport Egyesület
Junior I-II hobby arany standard
1. Drahos Gergő, Tihanics Fanni - Hírös Táncsport Egyesület
2. Androkity Bence, Schindler Evelin - Dancestation Táncsport Egyesület
3. Tóth-Markos Szabolcs Dávid, Csóka Csenge Csilla - Valcer Táncstúdió
4. Dobi Szabolcs, Józsa Fanni - Valcer Táncstúdió
5. Zrínyi Dániel, Nagy Bianka - Hírös Táncsport Egyesület
Junior I-II hobby arany latin
1. Beinschródt Tibor, Buzás Brigitta - Kner Táncsport Egyesület
2. Androkity Bence, Schindler Evelin - Dancestation Táncsport Egyesület
3. Fülöp Péter Árpád, Dávid Adrienn - Kner Táncsport Egyesület
4. Sipos Ádám, Bondár Dóra - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület
5. Drahos Gergő, Tihanics Fanni - Hírös Táncsport Egyesület
6. Grega Csaba, Tímári Kata Henriett - Salome Táncsport Egyesület
7. Zrínyi Dániel, Nagy Bianka - Hírös Táncsport Egyesület
8. Dobi Szabolcs, Józsa Fanni - Valcer Táncstúdió
9. Tóth-Markos Szabolcs Dávid, Csóka Csenge Csilla - Valcer Táncstúdió
Junior II hobby ezüst latin
1. Androkity Bence, Schindler Evelin - Dancestation Táncsport Egyesület
2. Kun Szabolcs, Vincze Zsófia Éva - Salome Táncsport Egyesület
Junior I-II hobby bronz standard
1. Androkity Bence, Schindler Evelin - Dancestation Táncsport Egyesület
2. Sipos Ádám, Bondár Dóra - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület
3. Kun Szabolcs, Vincze Zsófia Éva - Salome Táncsport Egyesület

Ifjúsági - felnőtt hobby ezüst latin
1. Ábrók Balázs, Hartmann Panna - Salome Táncsport Egyesület
2. Orosz László, Magyar Zsuzsa - Salome Táncsport Egyesület
3. Geosics László, Hegyes Gabriella - Dancestation Táncsport Egyesület
4. Borbély Zsolt, Kovács Melinda -Salome Táncsport Egyesület
5. Barabás Csongor Ferenc, Badár Mónika -Salome Táncsport Egyesület


Ifjúsági - felnőtt hobby bronz standard
1. Pogonyi Attila, Erdei Zsuzsa Janka -Salome Táncsport Egyesület
2. Nemes Vitold, Burai Beáta - Salome Táncsport Egyesület
3. Cseh Zoltán, Horn Melinda Eleonóra -Evidance Táncsport Egyesület
4. Orosz László, Magyar Zsuzsa - Salome Táncsport Egyesület
5. Borbély Zsolt, Kovács Melinda -Salome Táncsport Egyesület

Ifjúsági - felnőtt hobby bronz latin
1. Baran Gábor, Varga Ildikó - Evidance Táncsport Egyesület
2. Pogonyi Attila, Erdei Zsuzsa Janka - Salome Táncsport Egyesület
3. Nemes Vitold, Burai Beáta - Salome Táncsport Egyesület
4. Cseh Zoltán, Horn Melinda Eleonóra - Evidance Táncsport Egyesület

Ifjúsági D standard
1. Csókási Zsolt, Rabi Anna - Fiesta Tánc Sport És Oktatási Nonprofit Kft
2. Palercsik Dávid, Timár Anna - Rumba Táncsport Egyesület
3. Csipkés Csaba, Fehér Zsanett - Valcer Táncstúdió
4. Kovács Henrik, Kovács Dominika - Forma Táncsport Egyesület
5. Plosz Bence, Aszonyi Zsófia - Ködmön Társastánc Se

Ifjúsági D latin
1. Csókási Zsolt, Rabi Anna - Fiesta Tánc Sport És Oktatási Nonprofit Kft
2. Dobos Richard, Krausz Judit - M&m Táncsport Egyesület - Danceland Táncsport Sportegyesület
3. Tőke Péter, Béres Vivien - Pik Se
4. Tamás Alex, Major Evelin - Valcer Táncstúdió
5. Kovács Henrik, Kovács Dominika - Forma Táncsport Egyesület
6. Nagy Antal, Tóth Helga - Ködmön Társastánc Se
7. Plosz Bence, Aszonyi Zsófia - Ködmön Társastánc Se
8. Tóth Ádám, Orosházi Csilla - Valcer Táncstúdió
9. Akai Zsolt, Szakály Tímea - Valcer Táncstúdió
10. Kőműves Miklós, Kőműves Orsolya - Sziluett Táncsport Egyesület

Ifjúsági C standard
1. Tóth Boldizsár, Tóth Bianka - Miskolcz-Revital Tse
2. Jánóczki Ádám, Bander Dorottya - Miskolcz-Revital Tse

Ifjúsági C latin
1. Turcsák Dávid, Karassantes Sofia Glikeria -- M&m Táncsport Egyesület - Pik Se
2. Bóka Dániel, Fazakas Tamara - Fencing Táncsport Egyesület
3. Palercsik Dávid, Timár Anna - Rumba Táncsport Egyesület
4. Jánóczki Ádám, Bander Dorottya - Miskolcz-Revital Tse
5. Csipkés Csaba, Fehér Zsanett - Valcer Táncstúdió
6. Tóth Boldizsár, Tóth Bianka - Miskolcz-Revital Tse
7. Kaszás Richárd, Kaszás Regina - Valcer Táncstúdió





Felnőtt D standard
1. Baráth János, Molnár Gabriella - Forma Táncsport Egyesület
2. Kosárkó Roland, Békési Blanka - Miskolcz-Revital Tse
3. Vaszlavik Gergő, Krisztián Dóra - Ritmus Kultúrális És Sportegyesület
4. Csenge László, Kobolák Zsaklin - Ködmön Társastánc Se
5. Gyarmati Zoltán, Tóth Daniella - Valcer Táncstúdió
6. Deák Péter, Tar Bianka - Valcer Táncstúdió
7. Bánfi Zsolt, Ruttner Csilla - Valcer Táncstúdió
8. Kovács Károly, Kovácsné Ember Katalin - Valcer Táncstúdió

Felnőtt D latin
1. Nagy János, Barna Fédra - Salome Táncsport Egyesület
2. Soltész Dávid, Vörös Nikolett - Dancestation Táncsport Egyesület
3. Szőke János, Drahos Fanni - Hírös Táncsport Egyesület
4. Deák Péter, Tar Bianka - Valcer Táncstúdió
5. Vaszlavik Gergő, Krisztián Dóra - Ritmus Kultúrális És Sportegyesület
6. Kovács Dániel, Takács Andrea - Danceland Táncsport Sportegyesület
7. Miskolczi Zsolt, Nagy Brigitta - Salome Táncsport Egyesület
8. Fehér Attila, Kunkli Anikó - Salome Táncsport Egyesület
9. Karalyos Imre, Deres Teodóra - Valcer Táncstúdió
10. Bánfi Zsolt, Ruttner Csilla - Valcer Táncstúdió
11. Gyarmati Zoltán, Tóth Daniella - Valcer Táncstúdió
12. Varga Zoltán, Bartha Annamária - Salome Táncsport Egyesület

Felnőtt C standard
1. Fleisch Tamás, Zsapka Andrea - Feeling Táncsport Egyesület
2. Magyar Dávid, Tóth Judit - Fanat-X Táncsport Egyesület
3. Teremi Norbert, Terebesi Marianna - Fanat-X Táncsport Egyesület
4. Kőszegi Gergely Viktor, Varga Ilona Viktória - Miskolcz-Revital Tse
5. Dulai Bence, Marincsák Réka - Ködmön Társastánc Se
6. Kőszegi Gábor, Ács Dalma - Miskolcz-Revital Tse

Felnőtt C latin
1. Dulai Bence, Marincsák Réka - Ködmön Társastánc Se
2. Ale Dávid, Tóth Katalin - Valcer Táncstúdió
3. Csurka Csaba, Süvöltős Kitti - Valcer Táncstúdió
4. Teremi Norbert, Terebesi Marianna - Fanat-X Táncsport Egyesület
5. Kőszegi Gábor, Ács Dalma - Miskolcz-Revital Tse
6. Baráth János, Molnár Gabriella - Forma Táncsport Egyesület

Felnőtt B latin
1. Csibi László, Boros Luca - Törökbálint Latin Táncklub Egyesület
2. Szabó János, Bujtor Xénia - Pro-Art Táncstúdió
3. Dányi Renátó, Nádas Katalin - Dancestation Táncsport Egyesület
4. Fülöp Milán, Kovács Franciska - Pomádé Tse
5. Kosárkó Roland, Békési Blanka - Miskolcz-Revital Tse
6. Horváth Kristof, Ormándi Molli - Pro-Art Táncstúdió - Szilver Táncsport Egyesület
7. Nagy Béla, Sipos Annamária - Valcer Táncstúdió - Salome Táncsport Egyesület
8. Tóth Tamás, Kabai Fruzsina - Kardos Tánc Sport Egyesület

Junior standard ranglista
1. Borda Ádám, Korom Eszter - Szilver Táncsport Egyesület
2. Vicha Jozsef, Purda Réka - Pro-Art Táncstúdió
3. Horváth Kornél, Juhász Kitti - Szilver Táncsport Egyesület
4. Túri György, Katona Manuéla - Szilver Táncsport Egyesület
5. Zsolnai Tamás, Süli Georgina - Pro-Art Táncstúdió - Pomádé Tse
6. Korponai Attila Patrich, Griecs Vivien - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület
7. Csányi Dávid, Redenczki Anikó - Fiesta Tánc Sport És Oktatási Nonprofit Kft
8. Kőműves Miklós, Kőműves Orsolya - Sziluett Táncsport Egyesület

Ifjúsági - felnőtt latin ranglista
1. Silvestri Andrea, Váradi Martina - Valcer Táncstúdió
2. László Csaba, Mikes Anna - Szilver Táncsport Egyesület
3. Kovács László, Kelemen Erika - Kner Táncsport Egyesület - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület
4. Köcse György, Stana Alexandra - Pik Se
5. Schreiner Balázs, Molnár Andrea - Fenomén Táncsport Egyesület
6. Katona Ádám, Dáné Alexandra - Fenomén Táncsport Egyesület - Valcer Táncstúdió
7. Marko Robert, Gattanella Mara - Pro-Art Táncstúdió
8-9. Balázs Zsombor, Németh Nikoletta - Valcer Táncstúdió - Szabolcs Dse
8-9. Süttő Roland, Tombácz Anikó - Ködmön Társastánc Se
10. Gombkötő Balázs, Seregélyi Petra - Lorigo Táncsport Egyesület
11. Alex Infusino, Czina Boglárka - Ten Dance Tse
12. Szabó Dániel, Balogh Diána - Goldance Táncsport Egyesület
13-14. Püspöki Dávid, Meszlényi Viktória - Szilver Táncsport Egyesület
13-14. Turcsány Gergely, Bendó Csilla - Stúdió 2000 Tse
15-16. Kovács Máté, Makai Zsuzsa - Oktogon Tánccentrum - Pro-Art Tse
15-16. Sztoján Barna, Babos Eszter - Lorigo Táncsport Egyesület
17. Mészáros András, Oláh Dorottya - Pomádé Tse - Rumba Tse
18. Filotás Márk, Balatincz Dora - Pro-Art Táncstúdió - Ametiszt Tse
19. Wégner Richárd, Kiss-Nemes Veronika - Feeling Táncsport Egyesület
20. Budai Attila, Barna Lilla - Szilver Táncsport Egyesület
21. Kardos József, Kardos Erika - Happy Dance Táncsport Egyesület
22. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta - Szilver Táncsport Egyesület
23. Hetei Máté, Bita Alexa - Pomádé Tse - Törökbálint Latin Táncklub Egyesület
24-25. Szabó Gábor, Papp Melinda - Valcer Táncstúdió
24-25. Zilahy Szabolcs György, Szőke Zsuzsanna - Dancestation Táncsport Egyesület
26. Fáskerti Zsolt, Ocsovszki Eszter - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület - Papiron Szeged Versenytáncklub Egyesület
27-28. Balogh Richárd, Barkoczi Zsofia - Pro-Art Táncstúdió
27-28. Erdélyi Szilárd, Pollák Anna - Stúdió 2000 Tse
29-30. Császár Péter, Illés Andrea - Fenomén Táncsport Egyesület - Danceland Táncsport Egyesület
29-30. Szabó János, Bujtor Xénia - Pro-Art Táncstúdió
31. Fonyo Sebastian, Németh Viktoria - Pro-Art Táncstúdió
32. Dendörfer Csaba, Fekete Fanni - Valcer Táncstúdió
33-35. Bögre János, Kovács Fanni Katalin - Nyíri Lajos Táncsport Egyesület - Kner Táncsport Egyesület
33-35. Pogyina Péter, Bús Renáta - Szilver Táncsport Egyesület
33-35. Szabó Balázs, Youssef Adelina - Valcer Táncstúdió


Még több cikk a Versenytáncon

Új parkettel készülnek a szervezők a IX. Kistelek Openre

2010. Szeptember 06.

Új parkettel készülnek a szervezők a IX. Kistelek Openre

Közel hatezer nő sportolt a mozgásfesztiválon

2010. Szeptember 05.

Közel hatezer nő sportolt a mozgásfesztiválon

A IX. Kistelek Open előtt – Nevezésre fel!

2010. Szeptember 01.

A IX. Kistelek Open előtt – Nevezésre fel!

Hungarian Open 2010 - Lászlóék vasárnap is döntőztek

2010. Augusztus 30.

Hungarian Open 2010 - Lászlóék vasárnap is döntőztek

Sztárszínésznő lesz a Hungarian Open háziasszonya - még lehet nevezni!

2010. Augusztus 25.

Sztárszínésznő lesz a Hungarian Open háziasszonya - még lehet nevezni!