Versenyek | 2010. Szeptember 01.

A IX. Kistelek Open előtt – Nevezésre fel!


Kilencedszer rendezik meg a Kistelek Opent. Magyarország egyik legnagyobb, és legszínvonalasabb nemzetközi táncversenye ezúttal is látványosnak ígérkezik. Honlapunk az szeptember 18-19-i versenyig többször foglalkozik a Csongrád megyei opennel, amely az évek során elismerést és rangot vívott ki magának.



A feng shui szerint a 9-es nagyon szerencsés és szimbolikus szám, ideális esetben az esküvőnket tegyük olyan napra, amely tartalmazza a 9-es számot - olvasható az ezoterikus.hu-n. Nos a kistelekiek nem bíztak semmit sem a véletlenre: ha esküvőt nem is, de a 9. Kistelek Opent 2010 szeptember (azaz 9. hónap) 18-án és 19-én rendezik meg.



Persze ez nem azt jelenti, hogy mostantól a szervező bizottság hátradőlhet, hiszen ez a kis számmisztikai fejtegetés csak honlapunk játéka a számokkal. A Törökgyörgy család nagyon is komolyan gondolja a szervezést az idei Kistelek Open előtt (is).

Törökgyörgy Józseftől tudjuk, hogy eddig 19 ország versenytáncosai adták le előzetes nevezésüket.

„Bízom benne, hogy ahogy közeledünk a verseny időpontjához, ez a szám nagyobb lesz. Kilencedik alkalommal rendezzük meg a Kistelek Opent, és évről évre sok munkánk van benne, ezt csak így lehet” – mondta Józsi bácsi.



Törökgyörgy József

Hogy az egyes kategóriákban mely párosok neveztek, az a verseny honlapján, a http://2010.kistelekopen.hu –n megtekinthető, sőt a nevezések is lebonyolíthatók a portálon. Kedves magyar versenytáncosok, főleg basic kategóriás versenyzők, nevezésre fel!



Még több cikk a Versenytáncon

Az év egyik legnagyobb táncsportos eseménye következik

2012. Február 02.

Az év egyik legnagyobb táncsportos eseménye következik

Hegyesék győztek a tíztánc magyar bajnokság két korosztályában is

2012. Január 28.

Hegyesék győztek a tíztánc magyar bajnokság két korosztályában is

Videók az idei UK Openről

2012. Január 24.

Videók az idei UK Openről

Malitowskiék sikere idén is

2012. Január 21.

Malitowskiék sikere idén is

Markóék a harmadik körben végeztek az idei UK rising versenyén

2012. Január 18.

Markóék a harmadik körben végeztek az idei UK rising versenyén