Hírek | 2008. Szeptember 01.
Új magyar páros: Valc Szabolcs és Práger Kitti
Mindkettőjüket jól ismerjük a parkettről. Mindketten az élmezőnybe tartoztak eddig is, most összefogtak, villámgyorsan összerakták a sorokat, és már versenyképesek.
Két nagyszerű versenytáncos talált egymásra, és már versenyképes koreográfiákkal rendelkeznek. Olyannyira, hogy az előttünk álló hétvégén a Valc Szabolcs, Práger Kitti páros elindul a kiskunhalasi latin ranglistán.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Kitti és Vas Zsolt befejezte a közös munkát, nem sokkal később Valc Szabolcs és Lovászi Orsolya bejelentette: külön utakon képzelik el a jövőt. Aztán megszületett a közös döntés, amelyet gondosan tervezett, szorgalmas munka követett, és máris készen állnak a közelgő megmérettetésekre.

Felkészülésüket Závodszkyné Finszter Zsuzsanna tervezi meg, és felügyeli a legapróbb részletekig. A fizikai megterhelést igénylő kondícionáló, nyújtó és alapozó edzések jó hangulatban zajlanak. A pozitív visszajelzések alapján kíváncsian várjuk a két élvonalbeli táncos közös bemutatkozását, amely a Magyar TáncSport Szakszövetség honlapján található nevezőprogram szerint, a hétvégi kiskunhalasi ranglistaversenyen lesz.
A versenytanc.com sok sikert kíván a párosnak!
Két nagyszerű versenytáncos talált egymásra, és már versenyképes koreográfiákkal rendelkeznek. Olyannyira, hogy az előttünk álló hétvégén a Valc Szabolcs, Práger Kitti páros elindul a kiskunhalasi latin ranglistán.








