Hírek | 2010. Május 13.

Táncol az ország a Kihívás Napján


A tánc ismét központi helyet kap a Kihívás Napján. A Magyar Szabadidősport Szövetség tavaly rukkolt elő ezzel a kezdeményezéssel, de idén meg nagyobbat akarnak dobni a „Táncol az ország” projekttel.



A 20. McDonald’s Kihívás Napjának csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is Südi Iringó lesz a háziasszonya a projektnek.



Idén azonban nem egy, hanem két helyszíne lesz az országos táncnak. Május 19-én, szerdán délelőtt 11-kor és délután fél háromtól lesz közös tánc, amely nézhető lesz az interneten, a www.kihivasnapja.hu -n. A táncok előtt Szentgyörgyi Rómeó, világbajnok aerobikosunk tart bemelegítést. Délelőtt a Zuglói Sportközpontból, délután pedig az Infoparkból jelentkezik az össznépi tánc. Tavaly több, mint 50 ezren vettek részt a táncban, a szervezők reményei szerint ez most nagyobb durranni.
A budapesti sajtótájékoztató záróakkordjaként Südi Iringó felvágta a Kihívás Napja 20. születésnapi tortáját.

A Kihívás Napjáról dióhéjban

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. Május utolsó szerdáján ezért 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1578 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 8 millió negyedórás testmozgást végeztek. 1991-től eddig minden Kihívás Napján részt vettek:  Gyöngyöshalász, Szentes, Zagyvarékas, Budapest III. kerület.


Még több cikk a Versenytáncon

Az év egyik legnagyobb táncsportos eseménye következik

2012. Február 02.

Az év egyik legnagyobb táncsportos eseménye következik

Hegyesék győztek a tíztánc magyar bajnokság két korosztályában is

2012. Január 28.

Hegyesék győztek a tíztánc magyar bajnokság két korosztályában is

Videók az idei UK Openről

2012. Január 24.

Videók az idei UK Openről

Malitowskiék sikere idén is

2012. Január 21.

Malitowskiék sikere idén is

Markóék a harmadik körben végeztek az idei UK rising versenyén

2012. Január 18.

Markóék a harmadik körben végeztek az idei UK rising versenyén