Hírek | 2010. November 24.

New York után - Ez egy állomás volt, dolgozunk tovább


Nem kis túlzás kijelenteni: a táncos világban itthon mindenkit meglepett Andrea Silvestri és Váradi Martina helyezése a New York-i latin vb-n. A háromszoros magyar bajnok a 38-39. lett, holtversenyben a Kovács László, Kelemen Erika párossal.


Honlapunk megkereste Tináékat. Tettük ezt azzal a segítő szándékkal, hogyha megjelentetjük gondolataikat a vb-vel kapcsolatban, talán nem kell nekik a továbbiakban mindenkinek elmagyarázniuk, hogy tulajdonképpen végig tették a dolgukat, és a pontozásos sportágak mindig visszatérő problémája lépett eléjük, és így nem jutottak addig, ameddig tudásuk és felkészültségük predesztinálta volna őket.


Tina és André New Yorkban

„Sajnos a továbbjutást jelentő 21 X helyett csak 20-at kaptunk” – mesélte Váradi Martina.
„Az edzőnk, Alberto Pregnolato, aki végignézte az első kört, meg volt győződve, hogy a kijelző rossz, vagy a számlálóbírók tévedtek. Aztán jött a redance, és a második kör, az eredményt meg már mindenki tudja” – emlékezett vissza Tina.

Az egészben az a legrosszabb, hogy ezt mindenkinek el kell mondani. Pedig nincs mit elmondani. A mi lelkiismeretünk tiszta, tudásunk legjavát adtuk, nem ezen a helyen kellett volna végeznünk
A páros azonban már (nagyon helyesen) előre néz, és biztosak lehetünk benne, hogy sok nemzetközi versenyen szereznek még nekünk örömet.

Andrea Silvestri a jövővel kapcsolatban elmondta, hogy májusig lekötötték a trénereikkel Bryan Watsonnal és Hans Galkéval az órákat. „Ugyanúgy dolgozunk tovább. Tanulunk, tanítunk, bízom benne, hogy nem fogunk a jövőben a vb-n tapasztalt pontozási anomáliával találkozni” – nyilatkozta a Silvestri.

Csakhogy a laikusabb olvasóink is érzékelni tudják. Ha a vb-t 100 méteres síkfutásban bonyolították volna le, Tináék másodperceket vertek volna azokra a párosokra, amelyek végül megelőzték őket…

 


Még több cikk a Versenytáncon

Tisztelt Látogató!

2012. Május 14.

Tisztelt Látogató!

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

2012. Április 08.

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

2012. Április 08.

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

Magyar eredmények a Greek Openen

2012. Április 08.

Magyar eredmények a Greek Openen

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)

2012. Április 08.

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)