Hírek | 2011. Május 01.

Az MTáSz nyílt levele


Tisztelt Tagszervezetek, Kedves Táncbarátok!


Tiszteletben tartván mindenki álláspontját, nem szokásunk reagálni olyan véleményekre, amelyeknek más fórumokon adnak hangot, a tanc.hu web-oldalon a közelmúltban megjelent Faluvégi András írásával kapcsolatban azonban úgy érezzük, most kivételt kell tennünk.

Nem kívánunk vitát indítani, ezért a leírt véleményben megfogalmazottakra nem térünk ki pontról-pontra, álláspontunkat általánosságban fogalmazzuk meg, amely a következő.



A nemzetközi versenyekre történő delegálások jelenleg érvényben lévő szabályai úgy kerültek kialakításra, hogy objektív módon biztosítsák a kiemelt nemzetközi versenyeken hazánkat képviselő sportolók kiválasztását.
Az utóbbi években a hazai versenynaptár összeállításának legfontosabb szempontjai között szerepelt a kiemelt versenyek nemzetközi versenyidőpontokhoz történő igazítása, hogy a szabályoknak megfelelően a legeredményesebb versenyzőinkkel képviseltethessük magunkat a kiemelt világversenyeken.
Az említett szabálypontok mindenki számára elérhetőek. Ismeretük és a feltételek adta lehetőségekkel élni a versenyzők és felkészítő trénereik feladata, a betartásuk pedig – minden más szabályhoz hasonlóan – alapvető kötelességünk.

Nagyon szeretnénk, az ilyen tartalmú és formájú vélemény-nyilvánításokat a jövőben elkerülni, mivel ez a táncosok, a tagszervezetek, az edzők és nem utolsósorban a szülők megosztásához, keserűséghez és feszültséghez vezet, változtatáshoz, javításhoz azonban nem.

Az MTáSZ elnöksége valamennyi táncost egyformán „saját gyermekének” tekinti, tehát nem mehetünk el szó nélkül, ha közöttük bárki – visszaélve saját web-lapja adta lehetőséggel – meggondolatlan módon ellenségeskedést, haragot generál.

A többi sportághoz hasonlóan, nálunk is az eredmény a versenyen születik, ezért
mindenkit óva intünk a „ mi lett volna, ha …” kezdetű kommunikációtól, mert ez jóra nem vezetett eddig sem, viszont alkalmas a sértődésre, vitára.

Bízunk benne, hogy Faluvégi Andrásnak sem ez volt a célja.
 
Jelen levelünkkel az említett kérdést lezártnak tekintjük.

Üdvözlettel:
Somkuti Annamária
elnök





Még több cikk a Versenytáncon

Tisztelt Látogató!

2012. Május 14.

Tisztelt Látogató!

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

2012. Április 08.

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

2012. Április 08.

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

Magyar eredmények a Greek Openen

2012. Április 08.

Magyar eredmények a Greek Openen

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)

2012. Április 08.

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)