Bulvártánc | 2008. December 15.

Szombat esti szakértők: 'FANATIKUS táncosok lettek a műsor alatt'


Honlapunk rendszeresen megszólaltatta az alábbi kvartettet a Szombat esti láz produkcióival kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk, hogy ők hogy látják a párosok teljesítményét.





Akiknek a véleményét hétről hétre kikértük:


Kondorosi Csilla – Stylist, koreográfus
Futó Károly – táncpedagógus, tánctréner, a Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakágának elnöke
Vörös Péter – tánc- és aerobic edző, pontozóbíró
Elbert Gábor – sportvezető, sportdiplomata.



Kondorosi Csilla



Nagyon örülök Katus Attiláék győzelmének, akik valóban a legjobban teljesítettek az egész verseny alatt, azonban a várva-várt döntő átlagosra sikerült. Az átkötő szövegek átlag alattiak voltak, és a táncok sem sikerültek olyan frenetikusan, mint ahogyan azt sokan várták. Úgy érzem kicsit elfáradt mindenki a produkció alatt.
A beiktatott produkciók kifejezetten lehúzták a műsort: nem értem miért nem láthattunk igazi versenytáncos produkciókat, biztosan sokakat jobban lekötött volna a Törökgyörgy- Vescovo páros bemutatója, mint például Dér Heni műsorszáma, ami teljesen idegen volt az egyébként tehetséges lánytól.
Malek Andreának kifejezetten örültem, kár, hogy nem énekelt túl sokat…



Elbert Gábor

Állandó vitatéma, hogy valódi versenysport-e a tánc. Akinek volt módja reszt venni például a Világjátékokon (értsd: a nem olimpiai sportágak olimpiája), vagy Törökgyörgy Melindáék győzelmével zárult világbajnokságon - en ezen szerencsések köze tartozom -, annak természetes a válasz: igen a tánc valódi versenysport, sőt azzal a kijelentéssel sem vállal nagy kockázatot, hogy bizony ott lenne mar a helye az olimpián is. Hiszen majd' minden országban űzik, nők es férfiak is sportolnak benne (leginkább csak együtt), megtölt sportcsarnokokat, elvezhető es érthető a TV-n keresztül is. Tehát minden az IOC által vizsgált objektív szempont alapján ott a helye.
Hogy miért elmélkedem erről a Szombat esti láz döntője után? Mert nekem ezt az állítást látszik alátámasztani az is, hogy a volt élsportoló, valódi versenytáncos párjával győzte le a celebbé lett színészt s a celebbé lett táncost. A döntőt nézve közben fél szemem/fülem Mariborban a nemzetközi versenyen járt egy valódi táncversenyen, szorítva Szögi Szilviékért.




Vörös Péter



Óriási meglepetés volt számomra, hogy Katus Attila és Molnár Andrea nyerték a versenyt. Természetesen nem negatív meglepetés, mert már a második forduló után Katus Attiláék, vagy Udvaros Dorottyáék győzelmét vártam. Meglepetésem oka az volt, hogy fordulóról fordulóra a Stohl – Südi kettős várta előnyösebb helyzetből a következő fordulót, s pont a döntőre fordult meg az állás.
A döntő kiegyenlített küzdelmet hozott az előadások színvonalát tekintve. Nagyobb súllyal estek latba az egyéni kvalitások, s ebben számomra a Katus – Molnár duó egyénként, és párként is jobban teljesített. Katus Attila sportemberhez méltón, tanári módon nyilatkozott a győzelem után. Külön kiemelném azt a gondolatát, amiben a kritika előremozdító erejét hangsúlyozta. Valóban úgy tudunk a leghatékonyabban előrelépni, ha okulunk a saját gyengeségeinkből. A kritikus nem ellenség, hanem barát, aki mutathat egy lehetséges, talán jobb, vagy néhány szempontban más irányt. Én így, ezzel a felfogással írtam véleményeimet erre az oldalra is.
Úgy érzem, hogy ha lesz még Szombat esti láz, a műsor szerkesztőinek is tovább kellene lépni. Megújulásra lenne szükség a műsor szerkezetében, emberanyagában és a továbbjutás rendszerét illetően is.

Búcsúként engedjetek meg egy történetet, ami személyes kötődésemről szól a Szombat esti láz szériájával kapcsolatosan. 2003-ban a Nemzeti Sportcsarnokban láttuk vendégül Jukka Haapalainent és Sirpa Suutarit egy ranglistaverseny keretében. Akkor jutott eszembe a gondolat, hogy a sztárokat és a táncot össze kéne hozni egy műsorba, műsorvezetőnek is egy televíziós sztárt szerettem volna. Ezzel az ötletemmel megkerestem az RTL Klubot. Azt a választ kaptam, hogy a tánc senkit nem érdekel, nem hoz nézettséget, s a csatornának ez nem is profilja – lényegében elhajtottak. Majd két év múlva elindult a Szombat esti láz, s azóta is sikerrel megy.  Ezzel szeretném megköszönni az olvasók figyelmét, valamint külön köszönöm Bányász Árpi felkérését, a versenytánc.com zsűrijébe.



Futó Károly

A múlt heti versenyen egyértelműen a 2 legjobb táncos pár jutott a döntőbe,akik végig mindent megtettek azért, hogy közülük legyen valamelyikük a Parkett Ödöge. Ők azok, akik szerintem a "Szombat esti láz" időtartama alatt a legtöbbet megtettek azért,hogy megtanulják a társastánc, ezen belül a standard és latin-amerikai táncok lépéseinek az alapjait , elemeit, a stílusokba belekóstoljanak és kipróbálhassák élesben a versenytánc világát.
A verseny kezdete óta róluk mondható el a legjobban hogy FANATIKUS táncosok lettek a műsor alatt, biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is hatással lesz rájuk a társastánc, meghatározza életüket. A véleményem szerint is a verseny győztese a Katus Attila - Molnár Andrea páros volt.
Az előnyt Katus Attilánál a fitness és az aerobik műfajban eltöltött versenyzői évek tapasztalata alapján vehetjük, ahol megtanulta már, hogy csak egy tudatos felkészülési programmal és állóképességgel tudja az eredményt elérni,amit hétről hétre láthattunk nála.A döntőre is ennek megfelelően készült, de a fellépés közben, nyilatkozataiban érezhető volt egy kis bizonytalanság,egy kis "félsz",hogy minden rendben van e?, megtudják e csinálni? elég lesz e a megszerzett tapasztalat a nyeréshez?.....de amikor elkezdődött a tánc, már működött a régen megszerzett rutin,az előadás és már szárnyalt partnerével.
Stohl Andrásnál a színészi pályán megszerzett tapasztalatokat vehetjük szintén alapnak, nyugodtságot láthattunk a fellépéseiben,csak a versenytáncnál egy kicsit más színpadi előadásban kellett megmutatnia magát, amelyhez idő kellett neki is a ráhangolódásra, ezért voltak nála különböző ingadozások, kételyek, amelyek befolyásolták a próbákat is, ez pedig hatással volt a döntőre is. Iringó mindezeket a hiányokat próbálta folyamatosan erősítette benne, pótolta és erőt adott neki.


A SZOMBAT ESTI LÁZ HÍREIÉRT KATTINTSON IDE

VERSENYTÁNCOS HÍREKÉRT KATTINTSON IDE 





Még több cikk a Versenytáncon

Tisztelt Látogató!

2012. Május 14.

Tisztelt Látogató!

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

2012. Április 08.

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

2012. Április 08.

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

Magyar eredmények a Greek Openen

2012. Április 08.

Magyar eredmények a Greek Openen

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)

2012. Április 08.

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)