Bulvártánc | 2009. Január 30.

Medencés buli a Szombat esti láz sztárjaival a Vacsoracsatában - FOTÓK+VIDEÓ


Ez a hét sem telhetett el a Szombat esti láz sztárjai nélkül a Vacsoracsatában. Csonka Pici holtversenyben utolsó, Bereczki Zoltán utolsó előtti lett.



Miután a csütörtöki Vacsoracsatában Beszeda Gábornál mindenkinek könny szökött a szemébe a meghatottságtól, amikor a műsorvezető vendégeihez írt versét olvasta, a pénteki nap igazi „ereszd el a hajam” buliba torkollt. Marika azt mondja, nem szabad úgy vendégeket várni, ahogy ő, mert túl sokat akart és túl gyorsan, emiatt pedig zaklatott lett.



– Kijött belőlem a Kos-természetem, amit egyébként igyekszem visszafogni. Szerettem volna nagyon sokat adni, amitől feszültté váltam, ráadásul enni sem tudtam, pedig nálam ez ritkán fordul elő – mondta nevetve Oszvald Marika az RTL Bulvárnak. – Egyszerűen elment az eszem, de amikor már palacsintát ettünk és fürödtünk, teljesen feloldódtam.

A színművésznő mindenre gondolt, fürdőruhát is adott a vendégeknek. Gyakran járnak hozzá barátok, így kéznél volt többféle úszódressz, Anettre is találtak egy tökéletes darabot, aztán – Marika szavaival élve – elszabadult a pokol.



– Ez már az utolsó nap volt, és mindenki igényelte, hogy kieressze a gőzt egy nehéz hét után – tette hozzá az Operettszínház művésznője, aki a medencébe szaltózva ugrott be a nagy megkönnyebbülés hevében.

Marika számára a legnagyobb élmény, hogy olyan emberekkel lehetett együtt, akik csupa kellemes órát szereztek neki. Beszeda Gábort felülmúlhatatlannak, Anettet bűbájos tüneménynek nevezte, Bereczki Zolitól sokat tanult és Csonka Pici törődését is nagyra értékelte. Oszvald Marika szerint ez a társaság biztosan fog még közös programot szervezni, csak a meleg idő beköszöntét kell megvárni, hogy újra találkozzanak.

(A videós anyagok megtekintéséhez Explorer, vagy Opera böngészőt ajánlunk)





Csonka András és Bereczki Zoltán abszolút gyakorlatlan szakácsnak vallották magukat, ennek ellenére kiváló menüt tálaltak vendégeiknek. Ráadásul remek hangulatot is varázsoltak a társaságnak. A pontozásban ennek ellenére nem kaptak túl magas számokat: Pici 31 pontot kapott, Zoli pedig 33-at. Ezzel a Szombat esti láz második győztese Béres VV Anettel holtversenyben a negyedik, míg a harmadik széria műsorvezetője a harmadik helyen végzett.

Az elmúlt hetekkel ellentétben a jövő héten nélkülöznünk kell a táncos lábú sztárokat: Steiner Kristóf, Zimány Linda, Lagzi Lajcsi, Détár Enikő és Forgács Gábor mérkőzik meg egymással a vendéglátásból.

Forrás: RTL Bulvár, versenytanc.com
Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


Még több cikk a Versenytáncon

Tisztelt Látogató!

2012. Május 14.

Tisztelt Látogató!

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

2012. Április 08.

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

2012. Április 08.

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

Magyar eredmények a Greek Openen

2012. Április 08.

Magyar eredmények a Greek Openen

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)

2012. Április 08.

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)