Bulvártánc | 2008. December 17.

Csonka András: 'számomra Andi a legszebb nő!'


Csonka András és Keleti Andrea saját történetét szeretné eltáncolni humorral és romantikával fűszerezve.



Pici és Andi épp lázasan készült a szombati „gigadöntőre”, amikor elértük őket telefonon. A 2006-os győztes páros slow fox-szal és jive-val fog színpadra lépni, hogy megmérkőzzön az újabb trófeáért, a Parkett ördöge 2008 címért. Bár nem szeretnének arra koncentrálni a kamerák „kereszttüzében”, hogy versenyeznek, Keleti Andi semmit nem bíz a véletlenre.

– Bandi nagyon könnyen felvette a ritmust, amikor elkezdtünk gyakorolni, inkább velem voltak problémák – mondta Andrea mosolyogva, hangsúlyából azonban sejteni lehetett, hogy nem szó szerint érti, amit mond. – Azt szerettem volna, hogy a koreográfiánk más legyen, mint a többieké, valami egészen újat akartam kitalálni, amiben megmutathatjuk magunkat kívülről-belülről – mondta el Keleti Andrea az RTL Bulvárnak.

Ezt a véleményt Csonka Bandi is osztja, aki leginkább azt hangsúlyozta, hogy a tánclépések adják a lehetőséget az önkifejezésre, de valóban kettejük történetét szeretnék elmesélni a koreográfiájukkal.

– A sztenderd táncunk romantikus lesz, a jive-unk viszont vicces. Tőlünk korábban sem állt távol a humor, de ezt nem úgy kell érteni, hogy a közönség a hasát fogja majd a kacagástól. Egy összeillő párt látnak a parketten szombat este – tette hozzá Csonka András.

Andinak és Picinek nem volt több ideje tökéletesíteni a mozdulatait, mint Katus Attilának és Molnár Andreának, akik végigtáncolták a harmadik szériát. Keleti Andi szerint Attiláéknak inkább előny, hogy megszokták a hétről hétre való felkészülést, míg ők egy kicsit kiestek ebből a rendszerességből. Bandi úgy fogalmazott, egyáltalán nem volt több idejük, hiszen Andi korábban Argentínában tartózkodott, hazaérkezése után pedig a vendégszereplésükre kellett készülniük, ugyanis a negyedik adásban salsával szórakoztatták a Szombat esti láz közönségét.



– Bandi nem felejtett sokat, de azért szintre kellett hoznunk magunkat, hiszen a Szombat esti láz 2 alatt a koreográfiákat kellett megtanulni, nem a megszokott ütemben sajátította el a táncot. Újra begyakoroltuk a sztenderd testtartást, a jive rugózásait. A technika mellett arra törekszünk, hogy a táncunkból is látsszon, mi nagyon szeretjük egymást Bandival, sohasem volt civódás a próbák alatt, teljes összhangban működünk együtt – árulta el Keleti Andi.

A próbateremben családias hangulat uralkodik a gyakorlás alatt, és nemcsak azért, mert Andi és Pici ennyire jó kapcsolatban vannak egymással. A táncosnő férje, Kovács Zoltán sokat segít nekik a felkészülésben és a koreográfiák kitalálásában is. Keleti Andit biztosan sok nő irigyli, hiszen egyszerre két férfi halmozza el a figyelmével és szeretetével, és Bandi azt is elárulta, a sok gyönyörű táncosnő közül ő bizony Andi fejére tenné a koronát.

A 2006-os Parkett ördögei a szombati adásban felszabadultan akarnak táncolni, és nem gondolni arra, hogy jobbnak kell lenniük a másik kettő párosnál. Andrea úgy véli, nehéz lazán ropni a parketten, ha közben versenyhelyzetnek tekintik a showműsort, így inkább arra figyelnek, hogy művészi produkciót varázsoljanak a nézők és a zsűri szeme elé. Hogy Keleti Andi és Csonka Bandi a Parkett ördöge 2008 trófeát is megszerzi-e, szombaton 19 óra 30 perckor kiderül a Szombat esti láz nyolcadik adásából, az RTL Klubon!

forrás: RTL Bulvár
fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

A Szombat esti láz híreiért kattintson ide!

Versenytáncos hírekért kattintson ide!

Hírek  Versenyek  Bulvártánc  Fotók  BulvárSport

 


Még több cikk a Versenytáncon

Tisztelt Látogató!

2012. Május 14.

Tisztelt Látogató!

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

2012. Április 08.

Olasz arany, orosz ezüst, dán bronz a latin kontinensbajnokságon

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

2012. Április 08.

Lászlóék első nemzetközi győzelmüket ünnepelhettek Szlovéniában

Magyar eredmények a Greek Openen

2012. Április 08.

Magyar eredmények a Greek Openen

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)

2012. Április 08.

Két éve táncolok, csak éppen semmit sem hallok (index.hu)